Több ízben beszéltünk már a különböző árnyékolástechnikai rendszerekről, de magáról a fogalomról és annak jelentéséről már kevesebbet szóltunk. Éppen ezért joggal merülhet fel a kérdés, hogy mit is jelent igazából az árnyékolástechnika.

Egész biztos, hogy van róla valamilyen fogalma, ha más nem is, de a rajzokon szereplő árnyékolástechnikai biztosan eszébe jut. Azonban a redőnyös termékekkel kapcsolatos árnyékolástechnikának semmi köze az általános iskolai rajzokhoz, ugyanis ez sokkal inkább egy gyűjtőfogalom, melybe beletartoznak a különböző árnyékoló rendszerek.

Ezeknek számos fajtája létezik, így árnyékolástechnikai termék természetesen a redőny, a reluxa, a roló és a napellenző.

Mind-mind funkcióját tekintve egész másra hivatott, de nyilvánvalóan egy valami közös bennünk: mégpedig, hogy mindegyik árnyékolásra hivatott.

A redőny alapvetően a nap égető sugarait igyekszik távol tartani, éjszakára pedig teljes sötétségbe borítja a szobát, a reluxa forgatásával szabályozható a bejövő fény mennyisége, a roló könnyű mozgathatóságából adódóan rendkívül népszerű, a napellenző pedig remek lehet, ha teraszok vagy verandák árnyékolása a végcél.

www.gredexredony.hu
„A személyre szabott napfogyatkozás”